Az otthoni életben akarva-akaratlanul is rengeteg bosszúságot okozunk magunknak különböző tervezési és lakberendezési hibákkal - és sokszor tudatában sem vagyunk, hogy megkeserítjük az életünket. Belsőépítész szakértőink segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, amikkel elrontjuk az otthonunkat.
Rengeteg bosszúság adódik a mindennapi otthoni életben, amit a lakás kialakításának, berendezésének számlájára írhatunk - és legalább ennyi olyan probléma is listába szedhető, amikről tudomásunk sincs, mégis megkeserítik az életünket, úgy anyagi, mint kényelmi szempontból. Megkértük hát Otthon rovatunk szakértőit, a Geppetto belsőépítész stúdió munkatársait, hogy mondják el nekünk, milyen gyakori hibákkal találkoznak, amelyeket mi, "ügyfelek" elkövetünk. Nem titkolt szándékunk a listával, hogy a későbbiekben egyenként is foglalkozzunk a nagyobb cikkeket érdemlő témákkal, első körben azonban vegyük csak egyszerűen sorra, melyek azok a hibák, amikkel megnehezítjük az otthoni életünket.
A világos színek egyeduralma
Általános tévhit, hogy mindent világos színűre kell festeni, világos parkettát és világos bútort kell választani (jellemzően a bézs az egyeduralkodó), mert akkor nem lesz sötét a lakás - és sokan mondják azt is, hogy a kicsi lakásban nem lehet sötét felületeket használni. Erre egy lakberendező azonban csak azt tudja felelni, hogy egy dobozban akkor is sötét van, ha belülről világosak az oldalai, vagyis hiába veszünk mindent világosra, a szobában úgyis sötétebb lesz, mint kint az utcán.
A világosságérzethez nagyobb mértékben járulnak hozzá a kontrasztok, mert ha van mihez képest világosnak látni egy felületet, akkor az sokkal világosabbnak is fog tűnni. Ellenkező esetben viszont csak egy maszat lesz a sok egyforma színből.
Az ajtó-parketta dilemma
Sokak szerint az ajtónak ugyanolyan színűnek kell lennie, mint a parkettának. Nagyrészt az szülhette ezt a tévképzetet, hogy nehéz elképzelni, az egyes színek hogy is néznek ki együtt, ezért biztonságosabb egyet választani több felületre is. Ez a döntés azonban cseppet sem üdvös, amit az előbbiek fényében remélhetőleg nagyon magyarázni sem kell.
A konyhagép-csapda
Olyan csodafunkciók miatt vásárolunk meg újabb és újabb gépeket, amiket aztán soha nem fogunk kihasználni. Kifizetünk például 100 ezer forinttal többet egy mosogatógépért, mert 12 funkciós és 16 helyett 14 liter vizet használ el, viszont csak az egyik üzemmódját használjuk, és egy vécélehúzással az itt megspórolt vízmennyiség többszörösét csurgatjuk el. Vagy itt van egy másik tipikus hiba: szagelszívó címén valójában zajos páraelszívókat üzemeltetünk, ezért az esetek 95 százalékában a készülék csak világításra alkalmas. Lámpából viszont szebbet, kisebbet és olcsóbbat is könnyű szerezni.
Szép lámpák szép fények helyett
Apropó, világítás. Hogy fontos a kérdés, az teljesen igaz, az viszont tévedés, hogy ezt sok szép lámpával kell megoldani, mert a fény a lényeg. Egy lakásba elég pár dekoratív lámpa, amik az enteriőr részét képezik, a többi fényforrást nyugodtan el lehet rejteni, nem is kell esztétikusnak lenniük - sokkal fontosabb, hogy szórt, derített, surló vagy direkt fényt adnak, milyen a színhőmérsékletük, a színvisszaadásuk. A lényeg az időben történő tervezés, amire akkor kell sort keríteni, amikor már mindennek megvan a helye, és lehet tudni, hogy milyenek a felületek (fényesek, mattak, világosak vagy sötétek), hogy hova nyílik ajtó vagy ablak, és így tovább. Máshogy nem megy.
Az egydimenziós lakás
Herbert Marcuse szerint létezik az egydimenziós ember, de a belsőépítészek és lakberendezők ezzel nem értenek egyet. Sok laikus mégis ezt kommunikálja a lakásával, ugyanis ragaszkodnak hozzá, hogy az egészet egy stílusban kell berendezni. Ez azért érthetetlen, mert ha megkérdeznénk őket, valószínűleg egyöntetűen azt mondanák: nem egyoldalú a személyiségük, színes az ízlésük - akkor pedig miért ne tükröződhetne ez az otthonukban is? Nincs szükség arra, hogy a hálószoba ugyanabban a stílusban legyen berendezve, mint a nappali vagy a kamra, sőt.
A katalógusfotók illúziója
A bútoráruházak katalógusfotóin látható lakásokban nem laknak emberek. Se más. Azokat úgy rendezték be és fotózták le, hogy a képeken a bútorok érvényesüljenek - a valóságban sokkal több tárggyal vesszük körbe magunkat, egyrészt olyanokkal, amiket folyamatosan használunk, másrészt olyanokkal, amiket pont, hogy nem veszünk kézbe gyakran, mégis kellenek.
A színes-szagos fotókhoz képest a valódi, használatban lévő lakás mindig rendetlennek tűnik, de ez nem viszonyítási alap. Ne frusztráljon, hogy nem azt a képet látjuk viszont, mert ez egyszerűen lehetetlen.
Épületgépészeti hibák
Elkezdjük sorolni őket, aztán a kezünkre csapunk, mert máskülönben napestig írhatnánk: a kazán zaja áthallatszik a hálószobába, a vécé a konyhába szellőzik, a fűtés pazarló, mégis egyenetlen a hőérzet az egyes helyiségekben. Árnyékolás és szigetelés helyett légkondicionálót szerelünk be, alacsonyan van a csaptelep, és nem fér be alá a kezünk, a termosztát olyan helyre kerül, ami a lakás "hőtérképében" egy kivételes pont (sokkal melegebb vagy hidegebb, mint a többi hely), a villanykapcsoló és a dugalj a szekrények mögé kerül, stb. Ezek leginkább tervezési hibák, amik meggondolatlanságból, a tervező hiányából vagy nemtörődömségből fakadnak - csakis körültekintéssel és szakember segítségének igénybe vételével küszöbölhetők ki.
A nagy házak misztikuma
Könnyű abba a hibába esni, hogy ha már építkezünk, akkor csináljunk jó nagyot, mert ki tudja, mi történik a jövőben. A végeredmény azonban nagyon más: üres, kihasználatlan terek alakulnak ki, amiket sose fogunk tudni belakni. Egy nagy házban tudni kell élni, úgyhogy érdemes átgondolni, hogy egymást kergetjük-e inkább egy kongó 600 négyzetméteres palotában, vagy kényelmesen együtt élünk 200 négyzetméteren úgy, hogy még a berendezésre is jut az energiából és a pénzből. Arról nem is beszélve, hogy a többszintes házakban mást se fogunk csinálni, mint föl-le rohangálni a szintek között, és azon töprengeni, hogy melyiken hagytuk a szemüvegünket, a kulcsunkat, az újságunkat, a papucsunkat, a gyerekünket. Érdemes ezt is jól átgondolni, mielőtt nekiesünk - egy jó ház többet ér, mint egy nagy.
forrás:noilapozo.hu |